Deutsch rss

Dunaújvárosi bemutatóterem

Dunaújvárosi bemutatótermünk volt a cég első értékesítési pontja, melyet 2002-ben nyitottuk, Somogyi Leventével. 

Ekkor a SZIGMA 95 Kft., ALUPLAST ablakait értékesítettük. Azokban az időkben még a 60 mm-es, háromkamrás profilokból készült, kétrétegű 2,8 K-értékű üvegezésű ablakok korszerűnek számítottak. Ez ma már kicsit viccesnek tűnik, pedig mindössze 9 év telt el az óta.

Dunaújváros azokban az időkben kifejezetten jó piacnak számított, hiszen a többségében közel azonos korú épületek nyílászárói mind avultak voltak. Ezért tömeges igény mutatkozott az új ablakokra.

A folyamatosan növekvő forgalom újabb fejlesztésekre sarkalt minket. Bővült az irodai és a beépítői létszám is. Fejlesztettük cégünk infrastruktúráját, tehergépkocsikkal, számítógépekkel, hiszen ekkor már heti rendszerességgel jártunk Budapestre beépíteni.

Ez a tény további bővítésre ösztönzött minket: 2005-ben megnyitottuk budapesti irodánkat.

Jelenleg Dunaújvárosban két fő adminisztratív és 4-5 fő a kivitelezés területén dolgozik.

Cégünk két alapítója, Keresztes Zoltán és Somogyi Levente


Címkék: Ablak Dunaújváros, Nyílászáró Dunaújváros, Keresztes Ablakvilág bemutatóterem, Fa ablak, Alumínium Ablak

Napellenzők

Nyílászárók

Teraszok, portálok és télikertek árnyékolása

Tovább...

Fa nyílászárók

Fa ablakok, Nyílászárók

Ablakok, ajtók, beltéri ajtók, zsalugáterek...

Tovább...